BESZÁMOLÓ
A PÉCSI TÚRAKERÉKPÁROS ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ KLUB
2008. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

Az 1996-ban egyesületként hivatalosan is bejegyzett klub 2008-ban a 13. életévét érte meg.
A Klub vezetősége: Dr. Novotny Iván alapító elnök, Arató Csongor alelnök, a Kerékváros újság szerkesztője és Keményfi Balázs alelnök a túraprogramok szervezője.

Az éves taggyűlésünket március 28.-án tartottuk. Az elnöki beszámolónak úgy a tartalmi, mint a pénzügyi részét a tagság ellenszavazat nélkül elfogadta. Ugyancsak elfogadásra került a 2008-as Túraprogram. A Klub éves tagdíját a tagság javaslata alapján 2008. jan. 1.-től megemelte a taggyűlés.

TÚRÁZÁS:
A kerékpáros szezont hagyományosan a taggyűlés másnapján, azaz március 29.-én nyitottuk meg, a kővágószőlősi római villa maradványait, a Jakab-hegy D-i lábánál álló középkori templomokat bemutató túrával.
A 2008-as szezonban összesen 18 kerékpártúrát szerveztünk, mindig ügyelve arra, hogy a tekerésen kívül valami látvány, érdekesség is jusson a résztvevőknek.
Két, kimondottan kezdőknek szánt, rövid túrát rendeztünk.
Három alkalommal jártunk a szomszédos Horvátországban, kétszer a Baranyai háromszögben, a Kopácsi-réten és Eszéken, egyszer Podravinában és a Bilogorán.
Volt kétnapos túránk a Dráva mellékén, bográcsban főtt közös vacsorával, tábortűzzel.

Sátras vándortáborunk helyszíne idén Szatmár és Máramaros környéke volt júl.13. és 18. között.
A vajdasági Tour de Délvidék” rendezvényen résztvevő kis csapatunk az Al-Dunánál járt.

A téli hónapokban gyalogtúrákat rendezünk.

Túráinkon átlagosan 20 fő vett részt (372/18), számos újonc résztvevőnk is volt.

RENDEZVÉNYEK:
Pünkösdi Regionális Kerékpáros Találkozó Pécsváradon  68 résztvevővel.
A DD. Nemzeti Park Igazgatósága. Föld napi programja keretében kerékpáros ügyességi versenyt rendeztünk a Tettyén az odalátogatóknak, főként gyerekeknek.
A „2x100 km Baranyában” országúti kerékpáros teljesítménytúra június első szombatján 89 főt vonzott, közülük 13 teljesítette a 200, a többiek a 100 km-es távot. A célban KRESz-totó és apró ajándéktárgyak várták a sikeres teljesítőket. Külön jutalmat kapott a legidősebb (68 éves) és a legfiatalabb (17 éves) résztvevő.
A 2007-ben kezdeményezett „Mecseki Hegyikerék” elnevezésű MTB teljesítménytúrának ez évben már 58 sikeres résztvevője volt.

KÖRNYEZETVÉDELEM:
A túrázás mellett a környezetvédelemben vállalt feladatunkat sem hanyagoltuk el. Túráink során rendre dokumentáljuk a látott illegális szemétlerakó-helyeket  A dokumentációkat a Zöld-hatóságnak küldjük meg további intézkedésre.
Részt vettünk a Föld-napi és az Autómentes-napi kerékpáros demonstráción.

EGYÉB:
A Klub négy tagja az év májusában négynapos tanulmányúton járt Brémában, a német általános kerékpáros klub (ADFC) központjában. Az út célja a városi kerékpározás szervezésének tanulmányozása és a túrázókat segítő kerékpáros szálláshelyek rendszerének megismerése volt. A tanulságokat előadásokon és cikkekben ismertettük.
Kerékváros” című újságunk a szokásos 2-havi periódusban rendben megjelent.
Honlapunkat (http://ptkk.baranya.com) karbantartjuk, tartalmát rendszeresen frissítjük.
Új Web-oldalt nyitottunk http://blogspot.com címen, ahol beszámolók olvashatók és képek böngészhetők a lezajlott túráinkról.

Pécs, 2008. november                                                                                   Dr. Novotny Iván elnök