Jelvényszerzõ
túramozgalmak
|
|
Baranya legszebb templomai Baranya megyében
sok szép és értékes templom található.
Ezek közül válogatták ki és fûzték
fel egy 317 km-es útvonalra a legérdekesebbeket. Legtöbbjük
ma is mûködõ római katolikus vagy református
templom, de akad, amely már csak múzeum vagy mûemlék. Felkeresendõ
templomok:
Kerékpáros körtúra Célja:
Baranya megye természeti szépségeinek és mûemlékeinek
megismerése, kerékpáros túra keretében. Felkeresendõ
pontok: Pálos kolostorok Magyarországon A Pálos Kolostorok Magyarországon jelvényszerzõ túramozgalom célja, hogy a kolostor(rom)ok megtekintésén keresztük megismertesse a turistákkal a Pálos szerzetesrend múltját és jelenét. A Pálos rend az egyetlem magyar alapítású szerzetesrend. Tevékenységük magyar nemzeti kultúránk jelentõs része. A túramozgalmatmindenki és bárhogyan teljesítheti, aki eleget tesz a kiírás feltételeinek, azaz meglátogatja a kiírt látnivalókat. A feltüntetett látnivalók megtekintésének igazolása az igazolófüzetben történõ pecsételéssel vagy az objektumok fényképeinek bemutatásával történik. A pecsételést az objektumhoz legközöelebb esõ helységben kell elvégezni. A látnivalók 3 csoportba vannak beosztva. Ezek: I. Élõ pálos helyek, ahol mûködõ pálos szerzetesek szolgálnak, II. Olyan pálos templomok és kolostorok, amelyek ma plébánia vagy egyéb templomként mûködnek. III. Csak romjaikban létezõ kolostorok vagy templomok. A teljesítés kétfokozatú. Az elsõ fokozathoz tetszés szerinti 2 élõ pálos helyet, 4 mûködõ templomot és 7 romot kell megtekinteni, a második fokozathoz pedig a maradék helyeket. A teljesítés igazolásakor megkapja a "Pálos kolostorok Magyarországon" kitûzõt és sorszámozott emléklapot. A mozgalom önköltséges. Az emléklapok és a kitûzõk költségét a teljesítõ fedezi azok átvételekor. Jelenleg (2002.) ez 300 Ft/kitûzõ+emléklap, az ár az inflációval nõ. A mozgalom szervezõje a Vasas Sc Természetbarát Szakosztálya. Címe: 1139 Budapest XIII. Fáy u. 58. Sportcsarnok I. em. 53. Fogadási idõ: minden hétfõn 16-17.30 között. Az igazolólap (fényképek) és a pénz postán is elküldhetõk a következõ címre: dr. Fabók Julianna, 1041 Budapest IV. Deák Ferenc u. 65. V. 15. Ez esetben felcímzett és bélyegzett borítékot kérnek, és abban elküldik az emléklapot és kitûzõt, valamint visszaküldik a fényképeket. A túramozgalmat a Magyarországi Pálos Rend támogatja. Megtekintendõ
objektumok:
Az utóbbi idökben
elõtérbe került a hosszútávú túrázás.
Ezen igények kielégítésére Tolna, Baranya
és Somogy megyék természetbarátai kibövítették
a Duna völgyéböl induló Piros sáv jelzésü
vándorutat Kaposvártól a Balatonig. Mecseki barangolások háztól házig A túramozgalom célja: A mecseki kulcsosházak, turistaházak, táborhelyek és kempingek felkeresése. Résztvevõk: Részt vehet minden szervezett tennészetjáró, aki a feltételeket teljesiti és azt igazolja. A túramozgalom teljesítése és igazolása: A teljcsítést a megkezdéstõl számított 3 éven belül be kell fejezni (a kezdés az igazolófüzet kiadása). A teljesítést a megjelölt helyeken beszerzett bélyegzõ lenyomatokkal kell igazolni. A bélyegzõkkel igazolt füzetet a túramozgalom szervezõjének címére el kell küldeni, vagy bevinni, mely alapján a jelvényeket térítés ellenében átadják, illetve a megadott címre elküldik. A túramozgalom szervezõje: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 7621 Pécs, Apáca u. 2/1. minden kedden 16-19 óra között. Felkeresendõ helyek: Pécsvárad, vár; Váraljai erdészház; Óbánya, faluház; Dombay-tó táborhely; Püspökszentlászló, Bazsarózsa kulcsosház; Kisújbánya, kulcsosház; Vörösfenyõ kulcsosház; Várvölgy, táborhely (Máré vár alatt); Pusztabánya, Betyártanya; Zobákpuszta, Gyopár kulcsosház; Hársas kulcsosház; Koszonyatetõ, kulcsosház; Sikonda, kemping; Gubacsos kulcsosház; Orfû, kemping; Tekeresi kulcsosház; Abaliget, turistaház; Lóri kulcsosház; Fehérkúti kulcsosház, Büdöskúti kulcsosház; Tettyei Vándorsport kulcsosház, Kardos úti kulcsosház A Mecsek turistája A túramozgalom célja: A Mecsek globális megismerése, tájaink szépségének, értékeinek felkutatása. Résztvevõk: Rézt vehet minden természetbarát, aki a feltételeket teljesíti és azt igazolja. A túramozgalom teljesítése és igazolása: A teljesítést a megkezdéstõl számított 5 éven belül kell befejezni (a kezdés az igazolófüzet kiadása). A teljesítést a megjelölt helyeken bélyegzõvel kell igazolni, vagy a túravezetõvel aláiratni. A füzeteket a túramozgalom szervezõjének kell elküldeni vagy bevinni, mely alapján a jelvényeket térítés ellenében átadják, illetve a megadott címre elküldik.beszerzett bélyegzõ lenyomatokkal kell igazolni. A bélyegzõkkel igazolt füzetet a túramozgalom szervezõjének címére el kell küldeni, vagy bevinni, mely alapján a jelvényeket térítés ellenében átadják, illetve a megadott címre elküldik. A túramozgalom szervezõje: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 7621 Pécs, Apáca u. 2/1. minden kedden 16-19 óra között. Felkeresendõ helyek: Abaliget, Cigány-hegy, Csepegõ árok, Cserkút, Éger-völgy, Hármas-hegy, Hermann Ottó-tó, Hetvehely, Hidasi-völgy, Hosszúhetény, Jakab-hegy, Kõlyuk, Kövestetõ, Magyarhertelend, Meleg-mányi völgy, Óbányai-völgy, Püspökszentlástló, Réka kunyhó, Sárkányszakadék, Somosi-kút, Sós-hegyi kilátó, Sugói-rét, Szuadó-völgy, Takanyó-völgy, Tripammer-fa, Tubes, Vágotpuszta, Vörös-hegy, Zengõ, Zengõvárkony Baranyai várak Célja: A Baranya megyei várak, várromok felkeresése, ezáltal történelmünk és szép tájaink megismerése. Idõpontja: Bármikor elkezdhetõ és határidõ nélkül teljesíthetõ. Részvétel: A túramozgalomban részt vehet bárki. Az egyes túrákon több pont is érinthetõ. Az igazolásokat a feltüntetett igazolópontokon kell elvégezni bélyegzéssel vagy a túravezetõ aláírásával (esetleg egy közeli vendéglátó ipari egységben). Díjazás: Aki mind a tíz pontot felkereste és azt igazolólapon lebélyegezte, térítés ellenében megkapja a mozgalom jelvényét. Az igazoló lapot a túramozgalom szervezõjének címére kell elküldeni, vagy bevinni, ahol a jelvényeket átadják, vagy a megadott címre elküldik. A túramozgalom szervezõje: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 7621 Pécs, Apáca u. 2/1. minden kedden 16-19 óra között. Felkeresendõ
helyek:
Dél-Zselic turistája A túramozgalom célja: a Dél-zselici történelmi, kultúrális és természeti értékek bemutatása. A túramozgalom gondozója: Dél-Zselic Természetbarát Klub Jelvényterv és grafika: Plaszauer István A túramozgalom teljesíthetõ: folyamatosan, idõmegkötés nélkül, tetszõleges módon (gyalogosan, kerékpárral stb.) Igazolás: a túramozgalom pontjainak felkeresése igazolható bármely, az adott helyre utaló bélyegzõvel (posta, polgármesteri hivatal, iskola, plébánia, múzeum, vendéglõ stb.) Az útvonal bejárásához javasolt a Zselic turistatérkép. Valamennyi érintési pont felkeresése után az igazoló füzetet az alábbi címek valamelyikére klee eljuttatni: Dél-Zselic Természetbarát Klub 7633 Pécs, Esztergár Lajos u. 1/a. Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 7621 Pécs, Apáca u. 2/1. minden kedden 16-19 óra között. A jelvény átvehetõ személyesen a fenti címeken, vagy kívánságra postázzák. Felkeresendõ helyek: Szigetvár, Merenye, Mozsgó, Almáskeresztúr, Almamellék, Ibafa, Sasrét, Terecseny, Csepegõ, Kisbõszénfa, Boldogasszonyfa, Magyarlukafa, Bakóca, Hetvehely, Bükkösd És még számos túramozgalom... |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
[Kezdőlap]
[Rólunk]
[Túrák]
[Beszámolók]
[Túraútvonalak]
[Kerékváros] [Gubacsos kulcsosház] [Környezetvédelem] [Kerékpáros közlekedés] [Csatlakozz!] [Egyéb] |