ELKALLÓDOTT MÚLTUNK NYOMÁBAN A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

Európa erdőmentes területeit a földművelés elterjedésétől a történelemírás kezdetéig tartó időszakban ősparaszti lakosság töltötte fel A 2-3000 éven át tartó korszakban alakultak ki az európai nyelvek, miközben a lélekszám kb. a 20-szorosára emelkedett. Ezt, az emberiség történetében páratlan mértékű növekedést joggal mondják a mezőgazdaság forradalmának. A közel-és közép-keleti térségekből bevándorlók(ahol a földművelés évezredekkel előbb kezdődött) alakították át a kisebbségbe került gyűjtögető őslakókat Európa ősparaszti társadalmává. A paraszti migráció szinte erőszak nélkül folyt le, mert üres területeket foglalt el. A Római Birodalom keletkezésétől kezdve, majd az azt követő népvándorlás folyamán már Európa "barbár" vidékén is véres eseményeket jegyez fel a történelem.

Magyarország Európának egyik első területe, ahol a földművelés elkezdődött, de nagyon későn (XI. sz.) értesülünk (a szolgák neveiből) arról, hogy a nép többsége milyen nyelven beszélt: magyarul. Ezen a FÖLDÖN hallgatott legtovább a krónika a földet művelő népről, itt volt az elkallódott múlt a leghosszabban tartő. Az itt következő vitairat megkísérli a feledés fátylát itt-ott kárpát-medencei múltunkról fellebbenteni. Európában a Kárpátokon belüli sík és dombos vidék volt az egyik legnagyobb kiterjedésű, lösszel borított és erdőmentes terület. Magyarországot már az újkőkortól ősparaszti nép lakta. A később bevándoroltak ugyancsak paraszti életet folytattak. A honfoglaláskor Árpád népe vegyes nyelvű de túlnyomóan magyarul beszélő népességet talált itt. Anonymus "sclavi"-nak nevezte őket. Ebben a korszakban Európa parasztsága uraitól való teljes függőségben élt: mint félszabad, szolga vagy rabszolga. Pannónia lakóit, csakúgy mint a szlávok paraszti tömegeit "sclaves"-ként emlegették akkoriban, tehát a szó elsősorban egy bizonyos foglalkozású népréteget jelentett.

Történelemírásunk felrója Anonymusnak, hogy olykor elkalandoz a mesék és regék világába, így pld. a hun-magyar rokonság emlegetésekor. Mégis, ez a sokat vitatott téma Anonymus értelmezésében igaz volt. Ő a következőket írta egy külföldi barátjának :

"Most pedig leírom neked a magyar nép vezetőinek és királyainak a történetét, akik Attila és a hun nép közvetlen leszármazottjai, hogy ne a parasztok csacska meséiből ismerd meg népünk történetét." Anonymus a honfoglalók és nem a meghódított ország történetét írta meg. Az egykori harcosok, letelepedésűk után 200 évvel, már teljesen átvették új hazájuk többségi nyelvét. Bebizonyított tény, hogy a honfoglalók egy része ugyanannak az ócsuvas-török népnek a leszármazottja, mint Attila hunjai. Ma már több tudományág neves kutatói kételkednek a magyarság Kr.u.900 körüli első megjelenésében a Kárpát-medencében. Milyen hasznos volna őstörténeti kutatásunk szempontjából, ha ismernők az Anonymus által megvetett "csacska meséket". Nemcsak a regék kallódtak el, de történetírásunk, melyet a nemzeti eposz őrének is nevezhetnénk, csirájában fojtott el minden honfoglalás előtti magyarságkutatást Magyarország területén. Történelemtudósaink egy jó évszázadon át könyvtárakat töltöttek meg az ősmagyar törzsek vándorlásának históriájával, de senki nem törődött a nem tudni mióta a Kárpátokon belül élő parasztsággal, akik a későbbi nemzettest alapját képezték.

A cselédi ősöktől származó Illyés Gyula írói intuícióval érezte meg népének ködbevesző múltját. A PUSZTÁK NÉPÉ-ből egy idevonatkozó idézet:

"A magyarság eredetéről szóló elméletek közül egy se hatott rám olyan revelációszerűen, szívre tapintás olyan bizonyosságával, mint az a legújabb, amely szerint a magyarok nem Árpáddal jöttek e hazába, hanem még Attila csöndes málhahordói gyanánt, ha ugyan már nem Attila előtt. Mindenesetre csöndességüknek köszönhették, hogy sem a hunokkal, sem az avarokkal egyetemben nem verték se ki, se agyon őket, hanem életben maradhattak, és szolgálhattak a hunok után itt, hol az avaroknak, hol a frankoknak, mindenkinek, aki épp a nyakukra ült, és végül Árpád kemény, öntudatos turk vitézeinek, akik államot gyúrtak ebből a hallgatag, munkás népből, amely mindenét, még gyönyörű ugor nyelvét is átadta a nemes hóditóknak, ahogy ez már a történelemben a hóditók és meghóditottak között törvényszerű. Az bizonyos, hogy ami jót és szépet szolgáról el lehet mondani, az mind ráillik a puszták népére, amely nyelvben, szokásban, arcvonásban szinte hibátlanul őrzi ma is valamilyen fajta ősi alkatát. Nem házasodott össze más népekkel, még a szomszédos falusiakkal sem........Igénytelen ez a nép; engedelmes annyira, hogy már parancsolni se igen kell neki,........ Ösztönösen ismer minden házi szokást, mindenre kapható, s dolga végeztével egy figyelmeztető szempillantás nélkül kiódalog a szobából csakúgy, mint az életből vagy a történelemből."

.... A költői sorok csak annyiban egészítendők ki, hogy a föld művelői a népvándorlás korában nemcsak a Kárpátokon belül, hanem mindenütt Európában túlélték a mindenkori uralkodó (hódító) népréteg pusztulását vagy elmenekülését A magyar nép majdnem teljes egészében a honfoglaláskor itt élő parasztságból, a többségében szolgasorban élő PUSZTÁK NÉPÉ-ből alakult ki. A honfoglalók is őseink, azonban arányuk a paraszti ősökhöz képest elenyésző. XIX. sz-i történetírásunk Anonymus idézett bevezető sorait nem vette figyelembe. Az ily- módon létrejött nemzeti eposz a ma is érvényes magyar történelem. Ezen történelmi tanulmány célja: felhívni a közvélemény figyelmét a heroikus történelemszemlélet tarthatatlanságára.